...de még mennyire.
Megtörtént az első lépés, hétfő éjjel kiutaztam (ide) Németországba. Kedden reggel érkeztem meg, 9 előtt egy picivel. Derék 9 órát utaztam, és hát valljuk be, nem vagyok én ehhez hozzászokva. Hegyeshalomig bőven elég lett volna, de az oroszlánrésze csak aztán következett.
Életemben eddig egyszer utaztam az Ost-Autobahn-on, akkor is csak utasként. Egyáltalán nem emlékeztem rá, hogy a magyar pályákhoz képest milyen szűkre szabták. Ráadásul a pályát fizikailag kettéválasztó - kedves cimborámtól elsajátított szakszerű megnevezésével most általam megszólított - "New Jersey" elemek csak fokozták a klausztrofóbiámat. A sógorok pedig nem cécóznak, a sebességet tartani kell, a Bécsből kivezető Wiener Außenring Autobahn-on is, ahol egy igazi kis Schumacher vált belőlem. Ennyi kanyart, emelkedőt, lejtőt... Komolyan mondom, nem is csodálkozom, hogy fizetnem kellett autópályadíjat, hisz a vidámparkba is szednek belépőt :) Viszont a West-Autobahn Linz felé tágas és kényelmes a maga három sávjával. Erről aztán Passau (D) felé navigált a kedves szoftver hölgy (akit azóta lecseréltem Jáúzsi bácsira, aki "Erdélybű' gyött", hogy ilyeneket hallhassak: "Eresszed az autópályárú lefele", meg hogy "Ne rohannyá' má'! - rám ordít, de keményen, csak hogy véletlenül el ne felejtsem ékes anyanyelvünket).
A német autópályán következett a neheze, itt már kezdtem ugyanis fáradni. A teljesség kedvéért: útközben hatszor álltam meg (igen, pisilni is...). Amikor már nem használt semmi, hiába engedtem le az ablakot, hiába hangosítottam az egekbe a zenét - már ez is van, köszönöm :) - énekeltem, stb. akkor muszáj volt a pihenőt választani. Aludni lett volna igazi, de időre jöttem, és sajnos nem engedhettem meg, hogy késsek. Az utolsó 2-300km-t így pokolként éltem meg, de legalább már világos volt. Egy "segédlehajtón" jöttem le az 8-as számú német autópályáról, konkrétan azt hittem, beszarok. Elég meredekre tudják itt tervezni a lassításokat...
Pár kisebb falun, illetve egy hatalmas rengetegen keresztül vezetett az utam ide Neidlingen-be, ahol most is írom ezeket a sorokat. A lakás, melyet a cégem talált nekem ideiglenes lakhatás gyanánt, egy nagy ház szeparált része, mely nemrég épült - értsd: még nincs is teljesen befejezve :) A tulajdonos is ott dolgozik, ahol én. Kedves ötvenes úr, szerintem egyedül él itt - feleséget, gyerekeket ugyanis nem láttam. Az IT részlegen vezető beosztásban dolgozik, de nagyon büszkén mutatta meg a fészerben parkoló két traktort, és a gépeket, melyeket a fakitermelésben és a háztáji mezőgazdasági munkákra előszeretettel alkalmaz. Egyébiránt ma láttam életemben először női traktorvezetőt is :)
Az első napon sikerült mindent elintéznem. Sorolom, hátha valakinek szüksége lesz rá a jövőben: lakcímbejelentés a községházán, adókártya igénylés az illetékes adóhivatalban, bankszámla nyitása egy szimpatikus bankban (már ha van ilyen egyáltalán). A társadalombiztosítást itthonról intéztem, úgyhogy a pénztártagsági kártyám már itt várt a postaládában :) Le volt egyeztetve egy bérlakás megtekintése is, de ebben sajnos csalódás ért, ugyanis rajtam kívül többen is megnézték, és ma délelőtt sajnálattal értesítették, hogy nem nekünk adják ki :( Sajnos senki nem tud biztatni, hogy gyorsan, jó áron, jó közlekedéssel egy szép kis lakást találhatunk. Valamelyik tényezőben biztos, hogy kompromisszumot kell kötnünk. Kíváncsi vagyok, hogy melyikben...
Ma szerda van, és megvolt az első munkanapom is, de erről majd legközelebb.
