Megpróbálom onnan felvenni a fonalat, ahol Orsi abbahagyta :)
23-a este van, egy vizet melegítő autóval hazaesek este 7 körül, úgy, hogy reggel 4-kor tervezünk kb. ezer kilométert autózni... Sportos lesz ez, kérem szépen. Az este folyamán még kétszer nekifutottam, hogy légtelenítsem a hűtőrendszert, de mindhiába. Még amikor már majdnem megnyugodtam, hogy kiküszöböltem a hibát, akkor is elindult a mutató fölfelé. Szerencsére volt már szerencsém rossz autóhoz, úgyhogy nem okozott problémát az elektromos ventillátor megbabrálása: kívánság szerint bármikor visszahűti a motort a kellő hőfokra - így mertem azt mondani, hogy "Jó, megpróbálunk hazamenni, de nem ígérek semmit."
A biztonság kedvéért induljunk 2 órával korábban, ezért hajnal 2-kor csörgött a vekker, a bepakolással szerencsére este végeztünk, úgyhogy - bár az autó kicsit köhögve indult, ami egyáltalán nem volt rá jellemző - fél három körül fel is hajtottunk a B10-re. Itt 80km/h-s állandó korlátozás van, szóval reméltem, pont megfelelő lesz a motornak. Tévedtem, kb. 10km megtétele után melegedni látszott, muszáj volt a fűtést maximumra állítani. Ez rendezte a problémát, de azért még mindig nem voltam nyugodt. Előttünk volt még néhány igen komoly emelkedő, melyek megterhelnek egy egyébként jó autót is, nem még egy olyat, ami fél lábon igyekszik minket hazajuttatni. Az A8-as kelet-nyugati autópályára rákanyarodva megpróbáltam felvenni a 130-140-es utazó tempót, fél perc után vissza kellett venni. Szerencsére olyan 110 körül normalizálódott a helyzet, bár már kezdett bent melegünk lenni, néha 1-1 szellőztetés segített. Az Ulm előtti hegyeket csak úgy tudtuk abszolválni, hogy bekapcsoltam a ventillátort. Mivel nem akartam folyamatosan gyilkolni, az emelkedők után megálltunk kikapcsoltuk, és a 110es tempóra ráállva faltuk tovább a kilométereket.
A fentieket leszámítva minden különösebb probléma nélkül hagytuk magunk mögött Münchent, a BMW üzemeket (Dingolfing, Landshut). Deggendorf előtt viszont elérkezett az első elkerülhetetlen pisiszünet. Parkolóba begurul, autót kicsit nyugodni hagy, majd leállít. Na ezt nem kellett volna... Későn jutott eszembe, hogy reggel is nehezen indult a gép, most teljesen úgy tűnt, hiába indítózok. Ettől féltem a legjobban: félúton valahol ottmaradni. A 8. próbálkozásra nagy köhögve életre kapott a motor, tartott gázpedállal vártam meg Orsit, hogy beszálljon, és tovább menjünk. Szívem szerint már meg sem álltam volna sehol, de egy fél tank benzin sajnos nem volt elég arra, hogy a maradék 650-700km-t megtegyük, ráadásul matricákat is kellett még venni.
Passaunál - a hibámból tanulva - járó motorú autóba tankoltunk, a ventillátort újra bekapcsolva egy utolsó pisiszünetet engedélyeztem, majd nekivágtunk annak, hogy megállás nélkül végigszeljük Ausztriát.
Az első kényszerpihenő St. Pöltentől nem messze került beiktatásba. Muszáj volt cserélnünk, és Orsinak átadni a kormányt, mert egyre hosszabbakat pislantottam. Az utolsónál konkrétan a leállósávban (110-el) nyitottam ki újra a szemem, úgyhogy az első pihenőhelynél átadtam a volánt. Orsi sem volt sokkal jobb állapotban, mert negyed órával előtte bólintott el, de nem volt más választás, én teljesen kész voltam. Szerencsére gond nélkül vette az akadályt. Száguldottunk tovább, Bécs előtt újra aktiválni kellett a ventillátort, hogy a hegyre felkapaszkodjunk. A városon aztán úgy mentünk át, mint forró kés a vajon. A magyar határ előtti utolsó OMV kúton megálltunk egy magyar matricát venni. Jól lehúztak 13 (!) euróra, de végül mégiscsak jó döntésnek bizonyult, ugyanis a határon, valamint a határ utáni kutakon embertelen sorok alakultak ki a nagy karácsonyi hazautazások miatt.
Győrben tárt karokkal vártak már minket, kissé megnyugodva állítottam le a motort és bontottam az első karácsonyi sört :)
Az autó be volt jelentve Budapestre szervízbe, hogy a kisebb problémákat orvosolják rajta, ehelyett egy köhögő vizet melegítő ipari hulladékon kellett különórázni a szerelőnek. Szerencsére nem eredménytelenül: a termosztát, vízpumpa, vízhőfok-jeladó feleslegesnek tűnő cseréje, valamint mindenféle hengerfej problémák kizárása után fény derült a turpisságra. A dec. 23-i kapkodásban a német szervízben 3 jeladót rossz helyre csatlakoztattak, mellyel szisztematikusan leégették a motorvezérlést. Valódi csoda volt, hogy egyáltalán haza tudtunk jönni vele. Az eldurrant vízcső cseréje után a motor szívó/injektor részét pedig a 7-es méretű tőcsavaron egy 8-as anyával sikerült rögzíteniük, nem csoda, hogy alig indult be az autó, ugyanis itt hatalmas fals levegőt szívott. A leégetett vezérlő, a fent felsoroltak, valamint 1-2 apróság cseréje, valamint a hiba megtalálása és orvoslása otthon 85 ezer forintunkba került. A német 265 eurót, ha ehhez hozzáadjuk, akkor nyugodt szívvel mondhatom: csekélység :(
Összefoglalva: nagy szerencsével értünk haza, rengeteg pénzbe került egy rohadt kis cső és az emberi butaság, de még ennél is több ideget sikerült lenyelni. A visszaút viszont az autó szempontjából problémamentesen zajlott :)
