HTML

Német kalandtúránk

Friss topikok

Linkblog

Itt is kell dolgozni

2011.06.19. 08:21 BBoldi

Szerdán volt az első munkanapom, azóta dolgozok megint, mint a kisangyal. Vége a munkanélküli státusznak...

Időben keltem, kicsit felfrissítettem a budoárom :) Még meg is borotválkoztam, nagyon durva. Innen Neidlingenből kb. 20-25 perc alatt értem oda Wendlingenbe. 2 falun kell keresztülmenni, aztán autópálya direktben, végig. Reggel kilenckor bejelentkeztem a portán: 'Gúten morgen, ihh bin nóje mitárbájter hír'... A portás néni megkérdezte a nevem, aminek hallatán végigfutott rajta a hideg, a meleg :) Megkérdezte, ki a főnököm, majd felszólt neki, és be is állhattam a dolgozói parkolóba. Szerencsére itt helyben lehet parkolni, bár a parkoló nem fedett - ezt az egyet azért még elnézzük. (A rendszámot azóta le is jelentettem, úgyhogy már automatikusan nyílik is a sorompó, ahogy közeledek :))

Axel -ő a főnök - már várt, kölcsönös üdvözlés után pedig felvezetett, és megmutatta a helyem, ahol egy darabig fogok ülni. Open office jellegű az iroda, ami engem nem zavar, régen már dolgoztam hasonlóban. Röviden körbevezetett a szobában, bemutatott a kollégáknak, akik pár szóban azt is elmondták, mivel foglalkoznak. Szerintem mindenki tudja, milyen az, amikor bemutatkozik valakinek: a saját neved ki tudod mondani, egy nevet esetleg még megjegyzel valahogy, ha nagyon szugerálod magad. De ha 5 percen belül 20 név jön veled szembe szorosan egymás után, ráadásul nem is érted őket tisztán... ...na az káosz. Így a neveket még tanulom, szerencsére lassan, de biztosan boldogulok vele.

A munkatársak mosolygósak, és eddig nagyon segítőkésznek mutatkoznak. Semmi kisebbségi érzésem nincs amiatt, hogy magyar vagyok. Lehet, hogy ide még nem ért el a rossz hírünk? :) Amúgy egy tippem van, hogy miért ennyire nyíltak. Igazából nem én vagyok köztük az első bevándorló. Van egy srác, modulfelelős, akinek a szülei szerbek, van egy orosz csóka, aki hozzám hasonlóan ABAP programozó, valamint nemrég érkezett egy .NET fejlesztő lány Romániából. Telefon konferenciánk is volt már a harmadik ABAPossal, aki Melbourne-ből végzi a dolgát. Mondhatjuk, hogy jól kitaposták már az utat. Jah, jut eszembe - a legfőbb IT vezetőnek is szláv vezetékneve van... Egyébiránt az egész cég echte német, bár a világ minden táján van értékesítés, de a gyártást azt nem szervezték ki Kínába - a minőség mindenek felett! :)

Axellal az első nagyobb kirándulásunk a HR-re vezetett, ahol be kellett mutatnom az előző nap kapott bankszámlaszámom, társadalombiztosítási kártyám ill. adókártyám. Eztán megkaptam a belépőkártyám, és a falhoz állítottak, hogy egy teljesen életszerű képet tehessenek be rólam a cég belső kiadású újságjába :)

Itt a HR-en kellett volna leadnom, a még Magyarországra, postán küldött termékkatalógus-kérdőívet, mely egy 21 oldalas feleletválasztós teszt, amit a 300 oldalas, színes szagos fúró-csavarozó-csiszoló-maró-porelszívó katalógus alapján kellett volna kitöltenem - ezt egyénként minden új belépőnek ki kell tölteni. Ez alapján lesz egy 3 napos képzés, ahol a termékekkel fogunk foglalkozni. Rend a lelke mindennek, ha egyszer itt dolgozol, akkor tudjad is, hogy mivel foglalkozik a céged :) Az egyetlen probléma, hogy az asztalos, festő és autófényező szókincsem még kicsit szegényes németül, de ma befejeztem, úgyhogy hétfőn ezt is oda tudom adni. Kíváncsi leszek az eredményemre :)

A HR-en töltött percek után lassan meg is kezdődhetett az Einarbeitung-om. Günther, a fejlesztési vezető sajnos elhagyja a céget 28-án. Már most azt tudom állítani, hogy kár érte, ugyanis abban a 3 napban, amit ott töltöttem eddig, ő volt az, aki a fejemet elkezdte teletölteni a legfontosabb dolgokkal. Szakmailag nagyon ott van a srác, de emberileg is nagyon segítőkésznek találom (amúgy mindenkit, akivel még dolgom akadt itt). Ő maga is aktívan rajta tartja a kezét a rendszereinken, és rengeteg hasznos újra felhasználható fejlesztése van. Általánosságban is valami elképesztő precizitás és strukturáltság árad a helyi programozók munkájából. Nekem is komolyan be kell majd tartani a fő helyi fejlesztési irányelveket, valamint beszélgetéseink során többször elhangzott: "inkább foglalkozz tovább vele, de legyen igazán jó". Úgy érzem, ez tetszeni fog :)

A szakmai dolgokon kívül van egy csomó egyéb, a munkakörrel, munkahellyel és munkakörnyezettel kapcsolatos tudnivaló, amit Günther és Axel felváltva próbálnak átadni. A HR rengeteg "segítőkész" dologgal próbál hatni itt az emberekre, a már előbb taglalt termékoktatással kezdve, a hasznos ötletek gyűjtésén keresztül a sztenderd problémamegoldó módszertan elsajátításáig. Mindent összevéve azért elég igényes, és lássuk be: több, mint egy próbálkozás, ugyanis a főnökeim is eléggé tartják magukat a kapott menetrendhez, és papíron is pipálgatják folyamatosan a tudásátadással kapcsolatosan elvégzett feladataikat.

Amiről nem írtam még, az az ebédlő. Elég érdekes rendszer van: a belépőkártyánk a kajakártyánk is egyszerre. Az üzem területén több helyen van elhelyezve automata, melynek segítségével pénzt lehet a kártyára tölteni. Később a kártyát a megfelelő helyhez közelítve történik a fizetés a kávé-, üdítő- és édességautomatáknál, illetve a menzán a pénztárnál. Rá is toltam rögtön 50 eurót, nehogy má' éhen maradjak :)

Mindenki oltott indulás előtt, elhangzott minden, ami elvehette volna a kedvem a német gasztronómiától (pl. "Most egyél még, Boldi, kinn már nem lesz ilyen jó!", "Hogy fog neked ez a jó magyar konyha hiányozni!", "Zöldséget nehogy egyél, mert belehalsz..."), DE üzenem mindenkinek, hogy köszönöm még élek (Boldi élt, él és élni fog...), és ez a legeslegdurvábban legjobb céges menza, ahol valaha is étkeztem. Valaha. Pedig láttam már 1-2-t. Az első ebédem marha steak volt, nem kis darab hús, steak krumplival, és a salátás pulttól egy jó adag magam által válogatott zöldséghegy társaságában. Németországban vagyunk, ahol a bérek nem a magyar színvonalon vannak, de 4 euro alatt volt a kaja. A kollégák is csak dicsérik a kosztot, és másnap szintén hasonló mennyiségű kaja, frissen grillezett hús, köret, saláta, 3,10-ért... 3-4 euróba egy gyros kerül, úgyhogy szerintem több, mint korrekt. Bejön és kész :) Sajnos ingyen kávé itt sincs, de végül is ezt is túl lehet élni. Egyébként elég komoly géppel magadnak főzöd, az amúgy kiváló kávét, miközben a kártyád "csippantásával" authentikálod magad a fizetést könyvelő szerver felé :)

Enni csoportosan és szertartásosan megyünk, de nagy bánatomra a fakultatív délutáni alvás itt sem divat :(:(:(

A munkára visszatérve, kisebb megbeszélések keretében folyamatosan zajlik a betanításom, és már kisebb feladatokat is kaptam, amiket "hoztam" is. Kellett még a segítség Günthertől, de szerintem hamar bele fogok rázódni az R/3 hackelésébe is :) Vagyis bocsánat! ...itt nem hackelnek, hanem végiggondolt és precíz fejlesztésekkel egészítik ki az egyébként is hibátlanul működő rendszert. A durva az, hogy nem is mondtam olyan nagyon nagyot...

Amit még nem mondtam, hogy végre újra rugalmas munkaidőben dolgozom, 7-10 között akkor esek be reggel amikor akarok, heti 40 óra a munkaidő, amit nagy vonalakban azért egyeztetnem kell majd Axellel. A munkatársaim is rugalmasan kezelik a dolgot, szerdán és csütörtökön elég sokáig benn voltak ők is, de aztán pénteken kicsit lelazultak, és hamarabb szabadultak. Szerintem ezt is komálni fogom. Egyébként még mindhárom nap 9 előtt benn voltam jómagam is, és hát azért meg szeretném mutatni, hogy lehet rám is számítani.

Legyen ez a végszó, elvégre dolgozni jöttem ide, és hát már az első három napban kiderült: itt is kell dolgozni...

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boldiesorsinemetorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr812996625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csipkés Zoltán 2011.06.19. 20:58:38

Delutani (ebed utani) sorozes a Dunaparton hol marad?

Kriszba 2011.06.19. 21:00:20

Nagyon szomorú lettem volna, ha nincs egy Günther, Hans vagy Dieter közöttük.
Egyébként elég jól hangzik, minden, bár az az alvás... Hát valamit esetleg ők is tanulhatnak tőled.
De komolyabban szólva, szerintem egy ilyen légkör motiválóan és inspirálóan hat a dolgozókra, lehetne ez az alap itthon is...

BBoldi 2011.06.19. 21:32:30

Délutáni sört el bírnám viselni, aztán az alvás már tényleg maga lenne a Mennyország :)

ttfan 2011.06.24. 15:45:51

LOOP-ot ismerik, vagy csak LOOP AT van? :)

BBoldi 2011.06.29. 22:36:14

@ttfan: Bocsánat a késői válaszért, de meg kellett kérdezni egy fejlesztő kollégát, aki a következőt üzeni:

DATA: lt_keywords TYPE TABLE OF yabap_keywords,
ls_keywords LIKE LINE OF lt_keywords.

SELECT * FROM yabap_keywords INTO TABLE lt_keywords.

LOOP AT lt_keywords INTO ls_keywords
WHERE abap_keyword = 'LOOP'.
EXIT.
ENDLOOP.

IF sy-subrc EQ 0.
WRITE 'Ismerik.'
ELSE.
WRITE 'Bekaphatod! :)'.
ENDIF.

ttfan 2011.07.04. 13:56:35

Szóval ismerik :)
De nem versz át, nincs is ilyen tábla. Látom hogy ipszilonos :):)
Komolyra fordítva, néha írhatnál pár sort arról is, hogy milyen munkáid vannak.
süti beállítások módosítása